2025-ben először, a Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot, és a gyengülő munkaerőpiacot jelölte meg fő indokként. Ez az első olyan kamatcsökkentés több mint 30 év óta, amelyet a Fed 2,9% fölötti maginfláció (Core PCE) mellett hajt végre.
A lépés után az amerikai dollár azonnal 2022 februárja óta nem látott mélypontra esett (aztán gyorsan vissza is korrigált).

Ez történelmi helyzet: a Fed kettős mandátuma (árstabilitás és munkahelyek) közül most egyértelműen a munkaerőpiacot helyezik előtérbe az inflációval szemben. Jerome Powell megfogalmazása szerint: „az inflációs kockázatok felfelé, a munkaerőpiaci kockázatok lefelé mutatnak” ami klasszikus stagflációs környezetet jelez.
MI AZ A DOT-PLOT? ÉS MIRE KÖVETKEZTETHETÜNK EBBŐL?
A szeptemberi ülésen a Fed közzétette a friss dot-plotot is. Ez egy diagram, amelyen minden Fed-döntéshozó egy ponttal jelzi, hol látja a jövőbeni irányadó kamatlábat. A piac számára a pontfelhő mediánja (átlaga) ad iránymutatást.
- Ami a legfontosabb: a medián szerint további 50 bázispontnyi vágás várható 2025 végéig
- A Fed azonban erősen megosztott: 19 döntéshozóból 9 további két vágást vár, míg 6 egyáltalán nem tervez újabb csökkentésre
- Ez a legnagyobb belső nézeteltérés a Fed-ben évtizedek óta
- Stephen Miran, Trump friss kinevezettje még nagyobb lazítást akart: 50 bázispontos vágást már most, de kisebbségben maradt (és kb. egyedül)
Ez a megosztottság hatalmas bizonytalanságot (és várható volatilitást) jelez a piacnak, miközben már csak két Fed-ülés maradt 2025-ben.

KÖZELEDIK A STAGFLÁCIÓ
A Fed frissített előrejelzései szerint:
- A PCE infláció 2026-ra 2,6% lehet (az eddigi 2,4% helyett)
- A munkanélküliség 4,3–4,5% körül marad (ragad)

… és ez egy veszélyes kombináció: a gazdaság lassul, miközben az infláció nem csökken kellőképpen.
Ez a stagfláció tipikus helyzete: amikor egyszerre magas az infláció, gyenge a növekedés és emelkedő a munkanélküliség.
A stagfláció befektetői szempontból a legkellemetlenebb pálya, mert a hagyományos gazdaságpolitikai eszközök (például kamatvágás) egyszerre mindkét problémára kevésbé hatásosak.
A piacot viszont ez most nem érdekli és máris előre szalad: 2026 szeptemberéig akár 4 további kamatvágást áraz, vagyis a várakozások szerint a Fed extrém ütemben lazít miközben az infláció 3% közelében marad.
RÉSZVÉNYPIACI MINTÁK
A döntés különösen érdekes, mert a Fed most rekordmagas S&P 500 mellett vágott kamatot. Történelmileg, amikor ez megtörtént, az index a következő 12 hónapban átlagosan +13,9%-ot emelkedett. (Jó hír!)
Rövid távon azonban a helyzet nem ennyire egyértelmű: az esetek felében negatív volt az egyhónapos hozam. (Nem annyira jó hír.)
Az S&P 500 egyébként jelenleg túlvett állapotban van:
- a napi RSI érték ~68,
- a Bollinger-sáv tetejét három napig is átlépte,
- szeptember 2. óta 240 pontos emelkedést láttunk jelentős korrekció nélkül.
Ezért szeptemberben nagy valószínűséggel rövid távú visszahúzódás, technikai korrekció jön, mielőtt az index újra emelkedő pályára állna. A piac most 6450 pontos céláras korrekciót áraz, ami nem egy trendfordulóról, hanem egy egészséges visszahúzódásról beszélünk.

INFLÁCIÓS ADATOK: PPI VS CPI
Az augusztusi inflációs adatok vegyes képet adnak:
- PPI (termelői árindex): 2,6%, a vártnál (3,3%) alacsonyabb. A magtermelői árindex 2,8% volt, szintén alatta a 3,5%-os várakozásnak.
- CPI (fogyasztói árindex): 2,9%, a várakozásoknak megfelelően. A maginfláció 3,1%-on maradt.
Ez arra utal, hogy a termelői oldalon már lassul az infláció, de a fogyasztói árakban még nem jelentkezett. Vagyis a kereslet gyengül, de a fogyasztók ezt még nem érzik meg teljesen.
ALTCOINOK
A makrokörnyezet a kriptóra is közvetlen hatással van, ezzel nagy titkot nem árulunk el.
A Bitcoin az elmúlt hetekben 114–115 ezer dollár között oldalazott, és a piac figyelme az Ethereum ETF (és Ethereum treasuryk) felé fordult. Az ETH-BTC arány április óta folyamatosan javul, az ETH az áprilisi mélyponthoz képest pedig 116%-kal erősödött a Bitcoinhoz képest!

Az altcoin-piac (Total3) áttörte az 1,11 billió dolláros ellenállást, majd visszatesztelte azt, ami azt jelezheti, hogy a következő hetekben általános altcoin-rally indulhat.

ÖSSZEGZÉS
- A Fed történelmi helyzetben van: kamatot vág infláció mellett, mert a munkaerőpiac gyenge
- A dot-plot megosztottságot mutat, ami bizonytalanságot (és volatilitást) szül
- Az S&P 500 túlvett állapotban van, szeptemberben jöhet egy egészséges korrekció
- A kriptópiacon az altcoinok készen állnak egy szélesebb ralira, miután az ETH már javulást mutatott a BTC-hez képest
Altcoinok szempontjából ideális beszálló lehet egy szeptemberi korrekció (amire egyre nagyobb az esély). A korrekcióra a következő pár hétben számítunk és itt tervezünk vásárolni tokeneket a SUI ökoszisztémából (és SUI-ból), de helyezünk el vételi ajánlatokat a nagyobb allokációnkhoz is, mint például Ondo Finance, Arweave vagy Bittensor.
Hamarosan új Alpha tartalommal érkezünk, ahol meghatározzuk ezekhez a tokenekhez az új (kifejezetten a várható korrekcióhoz igazított) vételi megbízásokat is.
Ha nagyon dolgozik benned a FOMO, akkor is azt javasoljuk, hogy ne lődd el most az összes puskaport és tartogass valamennyi szabad tőkét az esetleges korrekcióra.