A BLAST tényleg hozta eddig, amit a neve ígért, mert olyan dinamikával robbant be pár nap alatt a kriptós köztudatba, amilyennel már 2021 óta nem találkoztam. A projekt egyébként tényleg nagyon ígéretes, mert már egy jelenleg is működő (és bevételt generáló) modellre épít, a projekt alapítói pedig fekete öves marketingesek, akik belengettek egy brutális airdropot is jövő év elejére, de vannak azért red-flagek is bőven. Ebben a cikkben összeszedtem, hogyan tudsz a BLAST-tal pénzt csinálni háromféleképpen (nyugi, nem csak az airdropra érdemes hajtani) és azt is, hogy milyen kockázatai vannak ennek a projektnek. Illetve leírom azt is, hogyan tudsz részt venni az airdropban és szerezni az ingyen kriptóból.
BLAST REGISZTRÁCIÓS KÓD: A részletes útmutatót és projekt ismertetőt lentebb olvashatod, de tudom jól, hogy van aki csak a regisztrációs kódért jött, úgyhogy itt is van:
https://blast.io/R4OFP
A linkre kattintva egyenesen a BLAST oldalára jutsz, ahol a regisztrációt (és a Metamask walleted bekötését) követően már bridge-elheted is a kriptódat és elkezdheted gyűjteni a pontokat 2024 egyik legnagyobb airdropjára.
Ne aggódj, ez a kód nem jár le és nem is tudja más regisztrálni, mivel a csapatunk már túllépte a 20 ETHEREUMOS össz-befektetést, ezért ezzel a kóddal már bárkit meghívhatunk!
Az elmúlt napokban annyi időt töltöttem ennek a projektnek a kutatásával, amit soha senkinek nem fogok bevallani és ebben a cikkben összeszedtem minden olyan infót, ami segíthet majd a megalapozott befektetési döntést meghozni.
HÁTTÉR
A BLAST-ról nem érdemes beszélni a BLUR nélkül, úgyhogy kezdjük ezzel. A BLUR tavaly indult az OpenSea decentralizált konkurenseként. Az OpenSea a legnagyobb NFT marketplace volt, ami a 2021-es NFT csúcson több, mint egy milliárd dollárt keresett (mondjuk a 2.5%-os jutalékból nem csoda) 2022-ben pedig már 10 milliárd fölötti értékre becsülték a céget, szóval igazi mamut volt a szektoron belül.
Aztán 2022-ben jött a BLUR a saját, egyedi üzleti modelljével és úgy taszította le a trónról az OpenSea-t, hogy az azóta se talált magára. A BLUR nagy újítása az volt, a professzionális NTF kereskedőkre koncentrált és sok új funkciót hozott be, mint például a „collection sweeping”, illetve az OpenSea kötelező 2.5%-os jutaléka helyett bevezette a 0%-os jutalékot, vagyis lehetőség van a jutalékmentes kereskedésre is.
A BLUR decentralizáltan működik (DAO) és a BLUR token tulajdonosai szavazhatják meg a fontosabb fejlesztési irányokat. Egyébként nem csoda, hogy szépen átvándorolt mindenki a BLUR-re, mivel ez a modell sokkal közelebb áll a kriptósok szívéhez.
A BLAST bejelentése az utolsó BLUR airdrop után érkezett, amikor azokat az NFT kereskedőket jutalmazta a protokoll, akik aktívan használták a BLUR platformját és azóta a hype maximális fokozatra kapcsolt.
BLAST
A BLAST egy Layer2-es hálózat, aminek fő célja, hogy a BLUR-on történő tranzakciós gyorsabbak és olcsóbbak lehessenek. Ennek van is értelme, mivel a BLUR jelenleg egy Ethereum alapon működő platform, annak minden előnyével és hátrányával, a BLAST-ot használva viszont eltűnnének a hátrányok, miközben az előnyök nagy része megmaradna.
A BLAST projektet egyébként Pacman ( Tieshun Roquerre alapította), aki a BLUR egyik alapítója is volt, a bejelentés előtt pedig már több, mint 20 millió dollárt vontak be olyan kockázati befektetőktől, mint a Paradigm, a Standard Crypto, az eGirl Capital, a Primitive Ventures meg egy pár angyal befektető.

Szóval nem kezdőkről van szó és ez érezhető már az első perctől, legalábbis ilyen brutális marketinggel nem sokszor találkozhattunk eddig.
A 20 millió dolláros befektetés már csak azért is fontos, mert úgy látszik, hogy a projektnek nem igazán van szüksége még több pénzre – inkább felhasználókra – ezért ennek a tőkének a jó része is várhatóan airdrop formájában kerül majd kiosztásra azok között, akik részt vesznek most a BLAST elő-befektetésében és persze a marketingben.
MEKKORA A BLAST?
A BLAST a leggyorsabban növekedő blokklánc, 5 nap alatt 500 millió dollárnyi kriptót kötöttek le a korai felhasználók a protokollban és az ütem még jó ideig nem fog lassulni. Csak összehasonlításképp, az Arbitrumnak 13 nap kellett ugyanehhez és már az is extrém gyorsnak számított.
Bár a BLAST mainnet még nem él (tehát valójában nincs is még működő hálózat, de erről később még részletesen írok), ha a protokollban lekötött kriptó mennyiségével számolunk, akkor a BLAST lenne a 9. legnagyobb a sorban, kicsivel a SOLANA mögött.
KOCKÁZATOK ÉS MELLÉKHATÁSOK
Ez eddig mind szép és jó, de van itt egy pár red-flag, amiről érdemes tudnod, mielőtt belerakod a diákhitelt vagy babaváró kölcsönt ebbe az új protokollba. A legfontosabb, amit már fentebb is írtam, hogy jelenleg még nincs „élő” termék, ez csak jövőre fog indulni és ebből az is következik, hogy a lekötött kriptódat sem tudod felszabadítani akkor, amikor csak akarod és erre majd csak 2024 februárban lesz lehetőséged.
A teljes összegyűjtött kriptovagyon felett 5 multi-sig wallet rendelkezik, amelyek tulajdonosairól nem tudunk semmit (bár lehet, hogy ez egyben előny is, gondolj csak bele, mi lenne, ha pontosan tudnák valakiről, hogy egyszerűen hozzáférhet félmilliárd dollárnyi kriptóhoz).
De nekem a legnagyobb red-flag az, hogy a hivatalos kommunikációban is kockázatmentes befektetésként hivatkoznak a projektre, amitől a hideg kiráz. Aki egy ideje mozog kriptóban, az tudja, hogy ilyen nincs, akik pedig ezt hangoztatják azok sokszor kerülnek rács mögé vagy körözi őket az Interpol (igen, Justin Sun-ra gondolok).
Viszont a legtöbb helyen nem ezekkel foglakoznak a befektetők, hanem azt emelik ki, hogy a BLAST meghívásos rendszere egy Ponzi, piramisjáték vagy MLM struktúra. Ami egyébként teljesen igaz, de szerintem egyáltalán nem probléma, mindjárt mondom is, hogy miért, de lássuk előtt, hogyan is működik a BLAST most.
MI TÖRTÉNIK, HA LEKÖTÖM A KRIPTÓMAT?
A BLAST jelenlegi legfontosabb célja, hogy minél több felhasználót „onboarding”-oljon, tehát minél több emberrel ismertesse meg a projektet. Mivel működő hálózat még nincs, azt a megoldást találták ki, hogy mindenki, aki részt akar venni a korai hozzáférésben (és valószínűleg a tesztelésben is majd), az kössön le Ethereumot vagy USDT stable coint a BLAST-on keresztül.
Ahogyan korábban is írtam, itt futod az egyik nagy kockázatot, ha úgy döntesz, hogy részt veszel a projektben, ugyanis ha lekötöd (itt bridgelésnek hívják, de ez valójában közelebb van a stakinghez) a kriptódat, akkor nem tudod feloldeni a lekötést 2024 februárjáig, tehát semmilyen módon nem fogsz hozzáférni az összeghez eddig az időpontig.

Fontos, hogy a bridge-elt ETH és USDT után 4%, illetve 5% éves kamatot fizet a protokoll, ugyanis az ETH-et a Lidon, a USDT-t (amit DAI-ra váltanak) pedig a MakerDAO-n stakeli (köti le) a BLAST.
SPIN / PÖRGETÉS
Miután lekötötted a kriptódat, megjelenik egy kis számláló a bal oldalon, ami azt mutatja, hogy hetente milyen gyakran tudsz „pörgetni”, ami azért fontos, mert a pörgetésekkor kapott pontokból kell összegyűjtened minél többet, ugyanis az airdrop nagysága csak ettől függ majd.

Itt láthatod is, hogy a 0.5 ETH lekötésével 0.5 pörgetésem van hetente, vagyis 2 hetente tudnék egyet pörgetni (SPIN NOW gomb).
1 ETH lekötésével hetente egyszer, 2 ETH lekötésével hetente kétszer, 0.5 ETH lekötésével pedig kéthetente tudsz pörgetni. Ezért is ajánlottam mindenkinek, hogy legalább 0.5 ETH-et kössön le, mert ha túl kicsi a lekötés, akkor gyakorlatilag nem tud szerezni pontokat, hiszen egyszer sem fog pörgetni a várható jövő évi airdrop előtt.
Szóval amire lövünk az airdrop vonatkozásában, az a pontszerzés, ezt pedig még kétféleképpen tudjuk turbózni. Lássuk az elsőt!
PIRAMISJÁTÉK ELEMEK
A minél nagyobb közösség kialakítása érdekében a BLAST létrehozta azt a meghívásos rendszert, amit a legtöbben bírálnak a projekttel kapcsolatban.

Ha megnézed ezt az ábrát és hallottál már piramisjátékokról, akkor nem olyan nehéz ebbe a mechanikába belelátni egy ilyen modellt, itt ugyanis pontokat kapsz azok után, akiket meghívtál és azok után is, akik őket meghívták. Az első szinten meghívottak esetében minden megszerzett pontjuk 16%-át te is megkapod, a második szinten meghívottak esetében pedig a megszerzett pontok 8%-át kapod meg.
Alap esetben mindig hidegrázást kapok, amikor valaki ponzi elemkből építi a kriptoprojektjét, itt viszont annyiból más a helyzet, hogy a piramisjátékra jellemző mechanikákat kizárólag marketing célra alkalmazzák és a protokoll valódi indulásakor ezekből már nem fog működni semmi. Ezért mondtam, hogy ezzel kapcsolatban nekem nincs problémám, hiszen ez nem a protokoll működésére jellemző, illetve nincs beépítve semmi ilyen a BLAST token működésébe sem.
SZERENCSE
A második módszer, ahogyan több pontot szerezhetsz, az az, ha megnöveled a LUCK (vagy szerencse) arányodat. A magasabb LUCK aránnyal ugyanis nagyobb eséllyel pörgetsz ki úgy ún. Super Spint, ami megtízszerezi a pörgetéskor megszerezhető pontszámot.

Összességében minél több kriptót kötnek le az általad meghívott emberek az első és második szinte, illetve minél magasabb a Luck arányod, annál több pontot szerezhetsz majd meg az airdrop előtt és így az airdropod mérete is nagyobb lesz, vagyis több ingyen kriptót tudsz zsebrevágni.
A Luck arányodat Luck kártyákkal tudod növelni, amit akkor kapsz, amikor a squad-od (ez az a csapat, ami a te meghívottaidból, illetve az általuk meghívottakból áll) eléri az 5 ETH-os, majd a 10 ETH-os, végül a 20 ETH-os összes lekötött tőkét.
Amikor ez a cikk készül, az én squad-om már 8 ETH körül jár (most, a frissítéskor ez már majdnem 40 ETH!), tehát mindenki, aki benne volt az 5 ETH-es határ előtti csapatban, az kapott egy Luck kártyát, amiből az egyik meghívottam 75%-os Luckot szerzett, ami nagyon jól fog jönni neki a pörgetésekkor. Nekem pedig 65%-ra sikerült feltornáznom magam a 2. LUCK kártyámmal (48%-ról).

HOGYAN TUDOK EZZEL PÉNZT CSINÁLNI?
A BLAST-tal szerintem háromféleképpen is tudsz komoly pénzeket keresni:
Nagyobb mennyiségű saját kriptót kötsz le (2+ ETH), így hetente többször is pörgethetsz és így folyamatosan gyűjtöd a pontokat: Ez annak járható út, aki egyébként sem tervezett aktív kereskedést a következő hónapokban és rendelkezik pár ezer dollárnyi kriptóval. Fontos kiemelni, hogy a Lido és MakerDAO is kamatot ad a lekötésre így még egy kis passzív jövedelemre is szert tehet aki ezt választja.
Meghívsz másokat és az ő pörgetéseik után is kapsz pontokat: Ez talán a legnehezebb, de egyben a leghatékonyabb módja is a pontszerzésnek. Tartsd észben, hogy korlátos számú meghívód van (első körben csak 8 db, aztán ha elérte a csapat az 5 ETH határt, akkor kapsz még 10-et), ezért fontos, hogy olyanokat hívj meg, akik legalább 0.5 ETH-ot szeretnének lekötni (bár ez nekik os fontos, különben szinte feleslegesen kötik le a kriptójukat).
A token kibocsájtásakor megvárod a beesést az indulás után és bevásárolsz az új tokenekbe: Ez a beesés szerintem most is meg fog történni, hiszen sok airdroppal szerzett kriptót fognak azonnal a piacra önteni. Ha sikerült a beesés után rácsapni, akkor pedig érdemes kicsit beleülni a pozícióba, én ugyanis arra számítok, hogy a BLAST árfolyama folyamatosan emelkedni fog, ahogyan majd a BLUR felhasználói elkezdenek áttérni erre a hálózatra.
ÉS MOST MIT CSINÁLJAK?
Ez egy igazi high-risk-high-reward projekt, szóval érdemes így kezelned. A kockázatokat fentebb részletesen leírtam és azt is tudhatod korábbi Insta sztorikból, hogy én több 1000, sőt akár 10 000 dolláros airdropra is számítok, szóval számomra ez az arány megfelel, de kezdőknek, illetve a kevésbé kockázatos befektetések kedvelőinek nem ajánlom.
Ha szeretnél részt venni a BLAST airdropban, akkor erre van lehetőséged, ezen a linken tudsz regisztrálni: https://blast.io/R4OFP
A linkre kattintva egyenesen a BLAST oldalára jutsz, ahol a regisztrációt (és a Metamask walleted bekötését) követően már bridge-elheted is a kriptódat és elkezdheted gyűjteni a pontokat 2024 egyik legnagyobb airdropjára.
Ne aggódj, ez a kód nem jár le és nem is tudja más regisztrálni, mivel a csapatunk már túllépte a 20 ETHEREUMOS össz-befektetést, ezért ezzel a kóddal már bárkit meghívhatunk!
FONTOS, hogy csak akkor regisztrálj, ha legalább 0.5 ETH-ot akarsz lekötni, mivel csak így tudsz annyi pontot szerezni, amivel labdába tudsz majd rúgni egy komolyabb airdropért.